Komárom Hírek A magyar kultúra napja Komáromban
2012. január 23. hétfő, 12:07

A magyar kultúra napja Komáromban

írta  KomáromPortál
Értékelés
(0 votes)

Január 22-én délután a zsúfolásig megtelt Jókai moziban rendeztek ünnepséget a magyar kultúra napja alkalmából. Idén először került sor a testület által alapított Komárom Város Kultúrájáért Díj átadására is.

Az elismerést György Károlyné Rabi Lenke a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója, és Medveczky Szabolcs zeneszerző, karnagy vehette át dr. Molnár Attila polgármestertől.

A délután további részében Szép szerelmem, Magyarország címmel Tolcsvay Béla és Nemcsák Károly tartott zenés-verses előadói estet.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Medveczky Szabolcs
zeneszerző, karnagy

Medveczky Szabolcs 1979-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait ütőhangszeres-szakon végezte a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, illetve a győri Széchenyi István Egyetemen. 2004-től a komáromi Egressy Béni Zeneiskola korrepetitora lett. Karmesterként 2005 és 2009 között az Egressy Béni Zeneiskola Lehár ifjúsági zenekarát vezette.

Számos zenei műfaj, így több opera, zenés komédia, musical, nagyoperett, zenés mesejáték betanítója és közreműködője volt. Első komolyabb művét, a Komáromi ünnepi misét 2008 nyarán írta. A darab bemutatójára 2009 májusában került sor.

2010 tavaszán első zongoraversenye is felcsendült Észak-Komáromban. Ez év augusztus 22-én karmesterként működöt közre Erkel: Bánk bán című operájának színrevitelében. A Teátrum Színházi Polgári Társulás által színpadra állított darabot azóta is nagy sikerrel játsszák a Felvidéken.

A Mikolasek Zsófiával közösen jegyzett, az Egressy Béni Zeneiskola növendékei számára írt Ali Khodzsa és a bölcs kisfiú története című zenés mesejátékát 2011 tavaszán mutatták be nagy sikerrel.

2011 őszén az Erkel Ferenc zenekarral, és a Teátrum Színházi Polgári Társulással karöltve színpadra állította Lehár Ferenc: Luxemburg grófja című operettjét.

Jelenleg az Észak-komáromi Comorra kamarazenekar művészeti vezetője és karmestere, és a Győri Nemzeti Színház munkatársa.

György Károlyné Rabi Lenke
könyvtárigazgató

György Károlyné Rabi Lenke 1988-ban magyar-történelem szakos tanári, és könyvtárosi diplomával iskolai könyvtári szaktanácsadóként helyezkedett el a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban. 2003-tól a városi könyvtár igazgatója.

1991 óta foglalkozik a Jókai- és helyismereti gyűjtemény gondozásával, és helyismereti tájékoztatással. A meglévő állományt az elmúlt évek során sikerült a duplájára gyarapítania. Helyismereti tevékenységét az ország határain belül, és külföldön is ismerik, szakmai kapcsolatai vannak osztrák, szlovén, szlovák kutatókkal, és határon túli magyar kollégákkal. Az első helyismereti kiállítása a könyvtár 40 éves jubileumi tárlata volt. Ezután kollégáival elindította a Könyvtári Minitárlat sorozatot.

2004-ben, Jókai Mór halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett Jókai emléknap egyik fő szervezője volt. Ugyanebben az évben indította útnak a könyvtár Irodalmi Kávéház sorozatát.

2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának dokumentumkiállításával megalapozta a városi könyvtár digitális dokumentum gyűjteményét.

A gyermekolvasók hazaszeretetre nevelését, a szülőföldhöz kapcsolódását célozta az a helyismereti kalandozásnak nevezett program, melyet 2008-ban a Mátyás király év, 2009-ben a szabadságharc évfordulójára állítatott össze.

Login to post comments
  • Bayern Expedíció 3 Wankberg Bayern Expedíció 3 Wankberg
    Ebben a történetben az írom le, hogyan szakadtam be életem első gleccserébe, hogyan lett életem egyik legrosszabb élménye egyben az egyik legjobb is, de ne siessünk ennyire előre.
    olvasd el...
  • Mittenwaldi kaland Mittenwaldi kaland
    Reggel az ébresztő órám, hiába próbált belém életet verni, a kinti eső kopogása elnyomta bennem a vágyat, hogy felkeljek. Pedig tegnap egy jó kis program jutott az eszembe. A főnököm teljesen...
    olvasd el...
  • Paradigmaváltás gazdálkodásban Paradigmaváltás gazdálkodásban
    Önfenntartó házak, önellátó falvak, megújuló energiák, helyi gazdaságfejlesztés, helyi kistermelők, élelmiszerláncok, piacok, paradigmaváltás az életben és a gazdálkodásban. A Tóth...
    olvasd el...
  • „Megteremtődött a felemelkedés lehetősége” „Megteremtődött a felemelkedés lehetősége”
    A tavalyi esztendő végén a kormány döntött a köznevelés átalakításának kérdésében. Az új törvény legfontosabb kitételit Berczellyné Nagy Mariannal a komáromi önkormányzat intézményfelügyeleti...
    olvasd el...
  • A Petőfi tárlattal ünnepelt A Petőfi tárlattal ünnepelt
    A magyar kultúra napja tiszteletére január 19-én nyílt tárlat a Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában. Szabó Tamásné igazgató elmondta: a kiállításon komáromi szemmel igyekeztek...
    olvasd el...
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8